Úton a táborhelyre, avagy Kridilliába

-És vegyél mindennap két zoknit!

Kiáltotta Martin után az anyja mikor már éppen a vonatra szállt.

Rögtön talált helyet a vonaton, legjobb barátja mellett, kinek neve: Johnny. Pont vele szemben ült és karjával megtámasztatta az állát, és kinézett az ablakon. A pályaudvar után fák futottak az ablak mellett, aztán szántóföldek, de Martin többet nem látott. Lassan a szemhéja lecsukódott és bezárkózott az álom nyugalmas szobájába.

Arra ébredt, hogy Johnny ráncigálja.

-Mi van már?

-Megérkeztünk Martin, siess, a többiek már leszálltak!

Martin gyorsan felkapta a cuccát és leszállt a vonatról. Az utat buszon folytatták tovább. Martin megint elaludt, de most furcsa álmot látott. Egy gödörben állt, aztán hirtelen fényáradatot látott, és rengeteg furcsa, mesebeli teremtménnyel találkozott, végül pedig egy gyöngyöt látott, ami apró volt, de nagyon fényes, aztán az álom megszakadt, és felébredt. Még csak félúton volt a busz de már senki sem beszélgetett. Egy olyan 20 perc múlva megérkeztek a táborhelyre. 12 faház állt egy bekerített részen, ezenkívül pedig, egy nagyobb épület, valószínűleg az ebédlő. Minden kis faházban 2 gyerek lakhatott. Martin és Johnny mindenképpen 1 faházban szerettek volna lenni, ezért megkapták a 4-es számú faházat. Ennek Martin nagyon örült, mert Sally a mellettük lévő faházban lakott. Hamar vacsoráztak, aztán lefeküdtek aludni.

Tubakun, a faun

Martin éjszaka ismét ugyanazt álmodta, mint a buszon, csakhogy most egy hangra éberedt fel.

-Narin herceg! Kérlek ébredj!

Martin kinyitotta a szemét.

-Jaj, Johnny! Haggyál máár!

-Narin hercég kérlek!

Martin felült az ágyában, és csak most látta, hogy tényleg nem Johnny ébresztette fel. Álmai megzavarója egy furcsa teremtmény volt. Alacsony volt, felső teste izmos. Meztelen volt, és kecskelábai voltak.

-Mi-mi-mmmi vagy te?

-A nevem Tubakun, és faun vagyok kedves hercegem.

-Értem, szóval megint álmodok.

-Nem, most nem álmodsz Narin.

-Miért nevezel Narinnak?

-Kérlek légy türelemmel, mindent elmondok. Tudod, lehet hogy ebben a világban Martin vagy. De van egy másik világ ezen a földön. Egy gyönyörű ország, a neve Kridillia. Akár hiszed, akár nem, Martin, te Kridillia hercege vagy, csak az anyád származik a földről, apád kridilliai.

-NANE! EZT NEM HISZEM EL! Ez biztos csak egy álom!

Erre a faun megpofozta.

-AUCS!

-Fájt?

-Igen!

-Na látod! Nem álom!

Martin meglepődött, de látta, hogy a furcsa lénynek igaza van.

A faun ismét megszólalt:

-Gyere velem! Gyorsan!

A faun megfogta Martin kezét, és kivezette a faházból, egy újabb furcsa teremtményhez. Úgy nézett ki mint egy ló, csak nagyobb volt és hat lába volt, a fején nem volt sörény, és a farka inkább elefántéra hasonlított. A szőre is hosszabb volt, mint egy átlagos lónak, a fején pedig egy macska ült.

-Tudsz lovagolni?

-Igen, valamennyire. Ez egy ló?

-Nem, Ez egy Lopoddok, De ha tudsz lovagolni, lopoddokolni is tudsz.

-Aha! És a macska a fején?

A macska hirtelen megszólalt:

-A nevem Maxtern, üdvözöllek Narin herceg!

-Tyű! Ezt nevezem, beszélő macska!

-Macska? Én nem macska vagyok, hanem faun.

-Faun? De hát a faunok nem olyanok, mint Tubakun?

-Az a helyzet, hogy mi faunok alakváltók vagyunk.

Vágott közbe Tubakun.

- Na jó, de gyanítom, hogy ez egy álom.

-Még egy pofont akarsz?

-Herceg vagyok, nem?

Az az igazság Martin, hogy még nem vagy herceg. Apád Lorin király nemrég meghalt Kridilliában, és…

Martin közbevág:

-Várj, nem is ismerem az apám.

Igen, a születésedkor visszatért Kridilliába, és sajnálatos módon 2 héttel ezelőtt megölte egy Zarnok.

-Mi az a Zarnok izé?

-A Zarnok egy veszélyes állat, ami Kridilliában él. Szóval, sajnos egy Zarnok megölte apádat, akinek rajtad kívül van még egy fia,aki idősebb nálad 3 élvvel. Apád nem írta le a végrendeletében, hogy ki legyen az örököse, viszont elrejtett egy gyöngyöt, a fény gyöngyét, Kridilliában. Amelyikőtök előbb megtalálja, az lesz a király.

-Várj! Én nem akarok király lenni!

-Martin, egy világ függ tőled. A bátyád gonosz. A veleéig romlott. A Zarnokot valószínüleg ő küldte apádra.

-Ő? De hát ő is a fia, nem?

-Dehogynem, csak ő akar lenni Kridillia ura.

Maxtern közbeszólt

-Martin, ha nem leszel Kridillia királya, a bátyád, Nitram, elfoglalja a földet is.

-De a föld… Nekem van okom itt maradni….

- Tudom, mire gondolsz. Arra a kislányra, a szomszéd faházból. A törvények szerint egy embernek elárulhatod, hogy Kridillia létezik. Így már bevállalod?

-De a barátaim, a családom…

-És az apád?

Martinnak egy könnycsepp gördült le az arcán, aztán elszánta magát.

-Hát jó. Ha ez az otthonom, akkor megteszem! …..De pizsamában nem ajánlatos Lopoddokolni, igaz?

Ekkor Tubakun megérintette Martin melkasát, és martinon kipányvázott lovas ruha termett.

-Azta! Ezt hogy csináltad?

-Hagyjuk, most induljunk.

-Várj, neked nincs Lopoddokod.

- Én a lábamon jövök, kövess Patacsatt!

Kiáltott Tubakun a Lopoddokra. Maxtern a Lopoddok fején maradt.

40000 szoba

Martin, Maxtern, és Tubakun fél óra lovaglás után pdaértek egy kb. egy m.  mély gödörhöz, egy fenyvesben. Martin már nem tudta irányítani Patacsattot (a lopoddokot). Patacsatt belement a gödörbe, Tubakun pedig követte a páldáját. Martin kérdőn nézett Maxternre, mire az megszólalt:

Ez a gödör átjáró Kridillia, és a föld között. Kridilliában  csak BUMMM üregnek hívjuk.

Martin körbenézett, majd megszólalt:

-És mikor indulunk?

-Mindjárt itt kell lennie a fél hármas járatnak.

-Járat? Mint a vonatoknál?

-Igen, minden 53. percben indul egy járat, és ha van v.mi a BUMM üregben, az átkerül Kridilliába, most mi is átfogunk kerülni.

-Nem fog fájni?

-Nem, de megtörténhet, hogy a hajad,a földön marad.

-Tényleg?

-Igen, de aztán utánad jön. Pár másodperc alatt.

Itt is van a járatunk.

Martin egy pillanatra mindent fehérnek látott, aztán mindent kéknek látott, és végül elvesztette az eszméletét. Patacsatt hátán tért magához. Egy sivár dombon. A környezetében felhőfoszlányok szálingóztak, és a dombhoz hasonlóan sivár, hegyek vették körül. Mintha egy grafittal kiszínezett rajz közepébe csöppent volna. Fölnézett, és maga fölött egy hatalmas rézkürtőt látott. Mint egy tölcsér. Jobbra nézett, és meglátta maga mellett Tubakunt, aki nyugodtan nézte őt, mellette pedig Maxtern ült, még mindig macska formájában. Martin megkérdezte:

-Ez lenne Kridillia? Ez lenne az a csodás ország? Hiszen itt minden sivár, és színtelen.

-Nézd csak meg jobban, hercegem.

Szólt Tubakun

Martin körülnézett, és Patacsatt lábán megakadt a szeme. Pontosabban nem is a lábán, hanem akörül a földön. Patacsatt lába körül fű zölldelt. Martin kicsit megsarkanytúzta, mire Patacsatt lassú kocogásba kezdett, és körülötte minden kizölldellt. Martin már végtázott, Tubakun felkapta Maxternt, és rohant utána, meglepő iramban. Martin hirtelen, a mostmár zölldellő hegyek között, egy hatalmas épületet vett észre. Az épület falai halvány sárgák voltak, és egy középkori várra hasonlított, csak sokkal nagyobb volt. Martin megállt, és Tubakunhoz fordult.

-Mi az a hatalmas épület?

-Az a királyi palota, hercegem. 40000 szobája van, és a közül egy a tiéd.

-És kik laknak a többi szobában?

-Házi manók, Kridilliai nemesek stb. Ja, és a bátyád is…

-És én ugye a királyi lakosztályban fogok lakni?

-Nem. Ne feledd hercegem, hogy még nem vagy király. De figyelmeztesselek, hogy a palotában gonosz lények is laknak. Te a jobb szárnyban fogsz lakni, a bátyád a bal szárnyban lakik. A palotában van egy három emeletes étkező van, ahol nem valószínű, hogy összefutsz vele. A szobádat majd megmutatja a manód.

-A manóm?

-Igen, kapsz majd egy saját házimanót, aki teljesíti bármien kívánságodat, mossa a szennyesedet, és vezet a szobákba, és az étkezőben, és a…

-Jól van értem! És aztán? Megkeressük a fény gyöngyét? És mikor mondhatom meg Sally-nek, hogy…

-Csak ne olyan gyorsan… Nézd! Ott vannak a katonáid!

-A katonáim? Vannak katonáim?

-Igen. Vannak. Őket Bolomox-nak hívják őket. Ők azok az önkéntes katonák, akik téged akarnak a trónon látni. Körülbelül húszezren vannak. Sajnos Nitran-nak is vannak hívei. Goblinok, Zarnokok, Tititi-k és más emberek, és szörnyek.

-Mik azok a Tititi-k?

-A legrémesebb szörnyek, amiket el tudsz képzelni!

-Mégis, hogy néznek ki?

-Biztos tudni akarod?

-Igen!

De mielőtt Tubakun belekezdhetett volna, odaértek a katonákhoz, akik haptákba vágták magukat, és egyszerre felkiáltottak:

-Nosor Narin Lomotti!

A katonák kék vászondarabokkal, halványezüst páncélt viseltek, úgy saccolva ötvenen lehettek. Középkori fegyverzetben voltak. Martin már sejtette, hogy ez a világ nem olyan fejlett, mint a föld, de azért örült volna, ha kis modernitás is állt volna mellette. Közülük kilépett egy katona, akin viszont egy ezüst mosúmedve képmása csillogott a mellvértjén, a sisakja is díszesebb volt, mint a többi katonáé. Letérdelt Martin előtt és arcát lehajtva szólott:

-Nosor, Narin Lomotti! Dak Isa Nima Doronom Simititidit.

Nono Hara Ti Komo Lama.

-Tessék?

Martin nem értette a férfi nyelvét, mire Maxtern  mint macska, Mellé sétált és megszólalt:

-Ez a férfi Kridilliai nyelven beszél, lefordítsam neked?

-Igen, jó lenne.

-Azt mondja: Üdvözöllek Narin herceg! Az én nevem Doronom hadnagy. Nagyon örülök, hogy itt vagy. Pontosan ezt mondta.

-Köszönöm Maxtern! Ööö, mondd, meg kell tanulnom a Kridilliai nyelvet?

-De hisz már tudsz Kridilliaiul. Csak akarnod kell, és tudsz…

Martin erre már nem válaszolt, csak nézte az előtte térdelő katonát. Lehunyta a szemét, az arca kivörösödött, és megszólalt:

Totomoss Doronom! Isa Ni Nono Hara!

Martin Maxtern és Tubakun felé furdulva örömteljesen felkiáltott:

-Sikerült! Tudok Kridilliaiul!

Tubakun odalépett a hadnagyhoz, és parancsolóan kiáltott:

- Defodi!

Ekkor a katonák közrefogták Martin-t, Patacsattot, Tubakunt és Maxtern-t, és védekező fegyvertartásban masírozni kezdtek velük a palota felé. Ahol már várta Martin-t a negyvenezer szoba valamelyike. 10 perc alatt már a vár kapujában voltak, és a kapu rögtön megnyílt előttük. Martin azt hitte, hogy rögtön a palota belsejébe vezetik, de e helyett a kapu a vár udvarára nyílott. Az udvaron rengeteg ember várta Martint. A legtöbb átlagos Kridilliai polgár, de volt köztük faun, három méter magas óriás, és kis másfél méter magas törpe is. Patacsatt előtt a tömeg félrehúzódott, hogy helyet adjon Martinnak. A legtöbben éljeneztek, de voltak fekete és arany ruhás katonák, akik csöndben, megvetően nézték Martint. A mellvértjükön hollót ábrázoló címert viseltek, és néhánynak köztük a bőre vöröses volt. Martin Tubakun felé fordult.

-Kik ezek a katonák?

-Ők a bátyád katonái. Ennél persze ezerszer többen vannak. Ők csak a megfigyelők.

-Ők is a kastélyban élnek?

-Nem, ők a kastély melletti laktanyán.

-Velük ugye… Ugye nem kell velük harcolonom?

- Narin, a bátyád is meg akarja szerezni a fény gyöngyét, és ezért bármire képes. Az emberek, akik körülvesznek téged, és éljeneznek, számára csak eldobható bábok. Muszáj megvédened az országot. Hidd el, erősebb vagy, mint azt gondolnád. A te címereden, apád kívánsága szerint, egy mosómedve van, ami a ravaszságot, a fürgeséget, é a bátorságot jelképezi. A bátyád címerén egy holló van, ami az aljasságot, a kegyetlen erőt, és a pusztítást jelképezi. Az országot meg kell védened! És ne aggódj, ebben 10000 faun, 8000 törp, 50 óriás, és 1000000 ember fog neked segíteni, nem is beszélve, arról a 20 manóról, akik a segédeid. És te ennek az erőnek legalább a tízszeresét birtoklod, saját magad személyében. Csak meg kell találnod.

Mire Tubakun az ünnepi beszéd végére ért, már besétáltak a második kapun, és egy hatalmas előtérbe érkeztek. Az előtérben több mint 30 lépcső tekergőzött felfelé. Mintha egy hatalmas borostyán tövében állt volna. A padló kőből volt, de a lépcsők körül kék, és arany szőnyegek voltak leterítve. A nagy előtérben csak egy apró, kb. fél méter magas szürke manó várta őket.

-Már vár a szobád, Narin herceg.

*

Martin lélegzete elállt, mikor a manó végigvezette a rengeteg folyosón. Mindenhol szobrokat, képeket, és gyönyörű szobanövényeket látott. Az ablakok üvegén csodálatos mozaikfestményeket látott, és mindenhol ezüsttel kirakott faajtókat látott, a szobák ajtaja mind be volt számozva. A furcsa szerzet pont a 523. szobába vezette. Martin alig hitt a szemének. A szobába egy hatalmas ablak nyílt, tőle jobbra egy ágy, gy mosdóasztal, ruhásszekrény, középen asztal, és balra hatalmas könyvespolc, emellett egy melszobor valami furcsa, hegyes fülü emberről.

-Nagyan szép ez a szoba, de kíváncsi lennék, meddig kell ittmaradnom? Mármint ebben a világban.

-Meddig? Hát nem maradsz velünk Narin herceg?

-Sajnos nem tehetem. A földön mindenki aggódna értem, és az anyukámnak is hiányoznék, és tudod… Van egy lány aki… És ő…

-Oh, értem.. Sajnálom. Hát, akkor legalább a karneválig maradjon herceg!

-Inkább tegeződjünk, mert… Várjunk csak, milyen karnevál?

-Hát az éves Kridilliai karnevál! Már csak 3 nap! Megkóstolhatod a fenséges ételek, és a mennyei Villámsört!

- Úgyis még 5 napig marad az osztály a sí táborban… De észre fogják venni, hogy eltűntem.

-Hát az könnyen megoldható! Egyszerüen készíünk egy ál Narint.

-Egy ál Narint?

-Igen, lemásolunk, és helyettesítünk, ennyi az egész.

-Csak úgy le lehet másolni?

- Igen, hát persze. Pont így.

A manó hirtelen egy követ kapott elő szakatt ruhája alól, és mormolni kezdett.

-Utu soljárim ata kezremun.

A kő felvillant, és fénye megvilágította Martint, aki úgy érezte, mintha szél fújna a fülébe, és hirtelen  maga mellett látta önmagát.

-Te jó ég! Ez én vagyok!